Elsősorban a tél és a rossz idő hallatán gondolunk a beltéri görgős testmozgásra, de mindenképp meg kell említeni azt is, hogy a görgők kiválóan alkalmasak a versenyek előtti bemelegítésre is.

 

Profi versenyeken is gyakran alkalmazzák, mivel:

a speciális sportmozgást kellően jól szimulálja,
a haladással járó folyamatos figyelem felszabadul, ezáltal segíti a koncentrációt, a versenyre hangolódást, és
csökkenti sérülésveszélyt.
Hűvös időben különösen ajánlott. A bemelegítés ideje alatt nem éri a versenyzőt a hideg ellenszél, hatékonyabb és kényelmesebb a bemelegítés. A komfortérzet javítása is segíti az idegi felkészülést, a koncentrációt.

Régebben kétféle válfaja volt az edzőgörgőknek. Az egyik a szabad görgőnek nevezett eszközök, amelyeken egyensúlyozni is kellett, a másik pedig a mágnessel vagy más ellenállással fékezett fix befogásúak. Mára kivált egy harmadik az utóbbiak csoportjából. Ezek pedig a virtuális görgők.

A rendszeres használat, edzés szempontjából a következőket érdemes tekintetbe venni:

Szabad görgő:

Egy hatalmas előnnyel kezdjük. Ez modellezi leginkább a szabadban történő bringázást. Ugyanis nemcsak tekerned kell, hanem egyensúlyozni is, így nem telnek olyan unalmasan az órák. Sőt, a mozgáskoordinációd sem tompul a téli hónapok alatt. Azonban nem árt figyelni, mert akár le is szaladhatsz a hengerekről, az pedig csúnya esést neked, anyagi kárt meg a szobának okozhat. Az Elite görgőjénél parabolikus hengert alkalmaznak, hogy megakadályozzák ezt. A Tacx pedig a sprinteléskor fennálló leugrási esélyt csökkenti azzal, hogy egy excenteres talpon keresztül engedi az egész keretet elmozdulni. Hátrányuk még, hogy sokkal nagyobb helyet foglalnak, bár általában összecsukhatók. Illetve mivel az első kerék alatt is forog a henger, így zajosabbak is az átlagosnál.

 

Mágnessel vagy más ellenállással fékezett fix befogásúak:

A rögzítőkeret merevsége
A kerékpárvázaknál a hatékony erőátadáshoz szükséges a merev mechanikai szerkezet, hogy a hajtáskor a versenyző ne fordítson energiát a kerékpár "hajlítgatására". A görgőknél ebben az értelemben a hatékonyság nem kulcskérdés, a szerkezeti merevségnek itt más szempontból van jelentősége. Egyrészt egyszerűen a mechanikai stabilitást szolgálja, a biztonságos használatot, és a hajtáskor a biztonságérzetet javítja, másrészt fontos szerepe van abban, hogy a görgős edzés során kialakuló mozgás minél jobban hasonlítson a valódi sportmozgáshoz.

Állítható magasság
A görgőbe helyezéshez többé kevésbe meg kell emelni a kerékpár hátsó kerekét (nem érhet le a földre), de nem mindegy, hogy milyen mértékű emelésre van szükség. Jelentősebb emelkedés esetén, észrevehetően megváltozik a kerékpár geometriája, a versenyző az optimálistól eltérő testhelyzetbe kényszerül. Emiatt elengedhetetlen az első keréknek is a megfelelő mértékű emelése, amit például az erre a célra készített alátéttel lehet megvalósítani.
Ha azonban az egész kerékpár magasabbra kerül, ez rontja a stabilitást (könnyebben billen, jobban "hajladozik"), és körülményesebb rá felszállni.
Az állítható magasságú görgők ezeket a problémákat minimalizálják, többféle kerék- és gumiméret esetén is beállíthatók úgy, hogy a hátsó kerék talajközelben maradjon.

Teljesítmény
A görgő a hajtással szemben ellenállást fejt ki, fizikai értelemben elemészti, gyakorlatilag hővé alakítja a pedálon keresztül leadott teljesítményt, munkát. A melegedés természetes, hosszabb és erőteljesebb edzés után a felforrósodás miatt nem is ajánlatos a görgő burkolatát, forgó részeit megfogni.
A testmozgást, edzést végző személy gyakorlottságától, edzettségi szintjétől függően különböző teljesítmény leadására lehet képes - erre figyelemmel kell lenni a görgő kiválasztásánál. Gyakorlott sportolók, akik sík terepen 35-40 km/h átlagsebességet tudnak tartani, jól teszik, ha nagyobb, 300-350 W-ot meghaladó maximális teljesítményű görgőt választanak.
A görgő által kifejtett ellenállás nagyságát rendszerint több fokozatban lehet állítani. A távvezérelhető fokozatállítás egyrészt kényelmesebbé teszi a használatot, másrészt lehetővé teszi egy változatos edzésprogram megállás nélküli végrehajtását.
Érdemes megemlíteni, hogy a kerékpár saját váltórendszerével is lehet csökkenteni-növelni a teljesítményt, a görgő a leggyorsabb fokozatban tudja a legnagyobb ellenállást kifejteni.

A kerékpár rögzítése
A görgő a kerékpárt a hátsókerék tengelyének két végénél fogva tartja. Az egyszerűbb görgőknél a befogás csak az egyik oldalon állítható, a másik oldalon a tengelyvéget egy fix felfekvési pontba kell rögzíteni. Azoknál a görgőknél, ahol mindkét oldal állítható, többféle gumimérettel is pontosan középre állítható a kerékpár, és egyszerűbb, könnyebb a görgőbe történő behelyezés és kivétel is.

Összecsukhatóság
A kerékpárt megtámasztó, önálló görgők mind összecsukhatóak, de különbség lehet a az összecsukott méretben, illetve a kinyitás-összecsukás egyszerűségében, gyorsaságában.

Virtuális görgő:

A beltéri edzés legkellemesebb eszközei. Sokkal jobb virtuális ellenfelek (ez lehet az előző edzésed is) ellen edzeni, mint a falat vagy tv-t nézve. Arról nem is beszélve, hogy a komolyabb gyártók modelljeinél saját pályát is szerkeszthetsz, akár GPS track alapján is, de a legizgalmasabb az, amikor híres Tour- vagy Giro-szakaszokat tudsz abszolválni. Itt nemcsak a filmre felvett látvány feledteti a nyeregben eltöltött órákat, de az emelkedő függvényében változik a görgő ellenállása is. Na de mi a hátrányuk? Hát az, hogy négy hét meleg égövi edzőtábor árát kell elkölteni rájuk. Bár ezeket évekig használhatod, ha megengedheted magadnak.

 

 

Biciklon - kerékpár szaküzlet és szerviz  Szombathely Paragvári u. 54.Tel.:+36 94 320 579 Mobil: +36 20 411 67 86

  Körmend Rákóczi u. 29. Mobil: +36 20 580 23 19